Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Imperiál

2010.09.11

Kép Imperial(HUN). Születési éve: 1960. Apja: Intermezzo(1953, HUN), Anyja: Hurry(1952, ITY).

 

 A Kisbéri ménesben napvilágot látott kis telivér méncsikó már a születésekor is érdekes jelenség volt. Darabos, csontos, mind a négy lába magasan kesely, éktelen nagy hókával a fején. Amit a tenyésztők rossz ómennek tartanak, az mind megvolt a sárga kis méncsikón.

Imperial a szakszerű gondoskodást követően szépen fejlődött, erősödött, és Hurry mellett, elkezdhette azt a rendszeres mozgástm amit akkor a telivércsikók jártatópályás irányított felnevelésének neveztek.

Rádoki József és munkatársai által kidolgozott gyakorlat szerint, a csikók anyjukkal az első hét után egy természetes környezetű jártató pályára kerültek, ezzel elkezdődött fokozatos mozgatásuk. A lehetőség szerinti 800-1000 m- es ovális alakú pályán időjárástól függetlenül, napi rendszerességgel mozgatták le a lovakat. Rádoki a mozgás szükségességét fontosnak tartotta, és bebizonyította, hogy a napi jártatópályás mozgatás, az erőnlét, edzettség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezentúl a mozgatás hatására nem várt gyógyulási folyamatok indultak el. Rádoki József ezzel a felnevelési gyakorlattal mind a galopplovakná, mind az ügetőknél sikereket ért el.

Imperial felnevelése után ai alagi tréningtelepre került. Itt trénere a fiatal Aperianov Zakariás lett. A sárga mén lovasával, Németh Ferenccel és Gelics Mihállyal sorra nyerte a nagy versenyeket. Lenyűgöző megjelenéséhez, alkati nagyságához csodálatosan illeszkedett nyugodtsága, szelídsége, idegnélküli jámbor természete. Ebben a telivérben minden összpontosult, ami pályafutása alatt szereplését és eredményeit biztosította.

Kép Imperial Németh Ferenccel.

Rendkívüli egyed, galoppja olyan térölelő, hogy mellette minden hazai ló vágtája eltörpült. Nem mindig indult jól, de felgyorsulási készsége hatalmas volt. Ha a mezőnytől elmaradt, gyorsan képes volt az élre kerülni. Széles szügye, izmos háta és ágyéka, rendkívül nagy deréktája, az átlagnál hosszabb lábai lehetővé tették az utóbbi évszázad páratlan sikereinek elérésére. Emellett látványosan szép mén volt. Csillogó sárga szőrét öt helyen díszíti fehér folt. Az egyik a fején, a négy lábán pedig egyforma magasságban messzire világító fehér szőr ragyogott.

Imperial utolsó versenyén 1964. augusztus 30- án Baden- Badenben futott helyezetlenül. Érzékeny szervezetén kiütközött a sok utazás és a versenyzés fáradalma. A három éven át tartó, diadalútjának a végéhez ért a ragyogó képességű telivér, amelynél jobb és eredményesebb galopp versenyló több emberöltő óta nem volt hazánkban. A versenyzés után lekerült a pályáról, és fedezőmén lett a Bábolnai ÁG- hoz tartozó kerteskői telivér ménesben. Imperial tenyésztési ideje alatt több mint 350 utóda született. Több csikója nyert Magyar Derbyt, de egy sem érte el apja sikereit. Egyik legjobb fia a külföldi kancától született Prince Ippi volt, a németországi híres Röttgeni Ménes tulajdonaként. Ippi szép eredményeket ért el, többek között három éves korában fölényesen megnyerte a kölni Európa Nagydíjat. Később fedezőmén lett a Röttgeni Ménesben.

Imperial matuzsálemi kort élt meg, 29 éves korában a Kerteskői Ménesben altatták el. Szívét Kerteskőn temették el, csontvázát Bábolnán tekinthetjük meg.

 
 

 

Profilkép




Archívum

Naptár
<< Május / 2019 >>

Statisztika

Online: 12
Összes: 491193
Hónap: 9458
Nap: 338