Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Diablo

2010.06.22

Diabló, álmaim lova:

Ricki apja szeretné, ha lánya jobban tanulna, de Rickinek nehezére esik, hogy figyeljen az órákon. A mamáját nagyon elfoglalja a munkája, és alig van ideje, hogy leüljön a lányával beszélgetni. A tinédzserek élete olykor nehéz, ám Rickit igazából nem a szülei vagy a jegyei aggasztják, hanem Diablo.

Kiderül, hogy ezt a gyönyörű lovat bántalmazza a tulajdonosa, ezért Ricki úgy dönt, tennie kell valamit. Ám amikor a mamája megtiltja, hogy betegye a lábát az istállóba, Ricki kétségbeesik. Diablo iránti szeretete olyan erős, hogy elhatározza, kezébe veszi az ügyet, és bármi áron megmenti Diablót kegyetlen gazdájától.

Diabló, a hős:

Amikor Ricki karácsony este lefekszik, biztos benne, hogy nem fog tudni elaludni. Még mindig nem tudja elhinni, hogy az istállómesternek köszönhetően Diablo az övé. Aki ezután vén bolondnak meri nevezni Jake-et, vele gyűlik meg a baja.

Jake meggyőzi Ricki apját, hogy nem a lovak tehetnek arról, hogy Ricki rosszul tanul. Így azután nem tiltják meg neki, hogy az istállóba járjon, sőt kap egy saját lovat!

Ám nem mindenki osztozik Ricki örömében. Hamarosan tapasztalnia kell, hogy furcsa, vészjósló dolgok történnek az istállóban, és a célpont nem más, mint Diablo. Ricki nem is sejtette, hogy irigyei lesznek, és az irigység rosszindulatot szül.

 

Diabló új otthona:

A tizenhárom éves Ricki most boldog. Szülei ugyanis elhatározták, hogy leköltöznek egy vidéki farmra. Ez nagyszerű hír a kislány számára, hiszen így végre-valahára maga mellett tudhatja majd lovát, Diablót. Örömét csak fokozza, hogy a valamikori két cirkuszi ló, Rashid és Sharazan is az ő farmjukra kerül Doktor Holliday-jel és Chico szamárral együtt: Diablónak sok barátja lesz hát.

Mielőtt azonban a lovakat átszállíthatnák, nagy baj történik: egyszerre csak az összes lónak nyoma vész. Az egyedüli szemtanú Chico, aki persze nem tudja elmondani, mi történt. Ricki elszánt nyomozásba kezd barátaival. Viszontlátják-e valaha is szeretett lovaikat?

 

Mi a  baj, Diabló?:

Ricki már nagyon várta a nyári szünetet. Nem kell korán kelnie, annyit foglalkozhat a lovával, Diablóval, amennyit csak akar, s hosszú, ráérős túrákra indulhat vele.

A dolgok azonban nem egészen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezte. Valaki fájdalmat akar okozni Rickinek, és ennek legkönnyebb módja, ha a kislány számára legkedvesebbet: Diablót bántja. Ricki épp a barátaival lovagol, amikor felharsan a szörnyű hang… éles, akár egy szirénáé…

„Diablo rémülten felágaskodott; szeme fehérje kivillant.

            Ricki annyira megriadt, amikor a ló két lábra állt, hogy kicsúszott a szár a kezéből.

– Diablo! Neee!

A lány megbotlott és elesett, Diablo pedig halálra rémülten megugrott. Menekülni akart a fülsiketítő hang elől, a kantárja azonban fennakadt a bozótosban.

A zaj betöltötte a levegőt.

Diablo újfent nekirugaszkodott, ekkor azonban sérült lába másodszor is kificamodott. Megpróbált megállni a három ép lábán s megtartani egyensúlyát, de hiába. Megingott, kilépett oldalra, a beteg láb pedig felmondta a szolgálatot. Diablo a földre zuhant...”

 

Diabló a  viharban:

A borzasztó viharban Kevin lova megvadul a mennydörgéstől. A fiú kétségbeesetten igyekszik nyeregben maradni. Másodpercekkel később azonban lovával együtt nyom nélkül eltűnik. Ricki azonnal barátja keresésére indul, hiszen ki tudja, mi baja eshet. Lehet, hogy megsérül… vagy még rosszabb.  

„Újabb nagy villanás, melyet hatalmas csattanás és mennydörgés követett. Diablo kővé dermedten megállt, mintha lebénult volna. Aztán akkorát nyerített, hogy egész teste beleremegett. Rickit kilelte tőle a hideg.

– Ne, Diablo…  nem szabad! – sikoltott ijedtében, mert a ló métereken keresztül rángatta őt ide-oda. Ment a maga feje után, s állandóan váltogatta az irányt.

Aztán Diablo megtorpant, megint mozdulatlanná meredt, majd mellső lábával a földet kapálta. Izgatottan horkantott, s fejét előrenyújtotta. Vajon meghallott valamit? Rickinek felgyorsult a szívverése...

 

 

Csillag születik:

„Napsugár félelmetes nyerítéssel támadt Diablóra, s már harapott is. A fekete ló nem számított a támadásra, élesen visszanyerített, majd fenyegetőn felágaskodott, és a vemhes kanca felé rúgott. Napsugár látta a közel lendülő lábakat, de állapota miatt nem tudott elég gyorsan menekülni, s Diablo súlyos patái a farára csapódtak. Napsugár megingott az ütés erejétől, s elzuhant a földön.”

Képzeld el, hogy megtalálod álmaid lovát. Ő az, akire mindig is vágytál. S most képzeld el, hogy ez valaki másra szörnyű bajt hoz.

Ricki és barátai arra számítanak, hogy a lovas farmon eltöltendő hosszú hétvége életük legnagyobb kalandja lesz. Igazuk is lett. Csak nem úgy, ahogyan azt szerették volna.

 

 

Diabló hasonmása:

Ricki a barátaival visszatér a mesés Highland-birtokra, hogy meglátogassák barátnőjüket, Gwendolynt, újra láthassák a gyönyörű tenyészistállókat, és természetesen, hogy lovagoljanak.

A történet akkor vesz izgalmas fordulatot, amikor végre találkoznak Garibaldival, az értékes ménnel, aki pontosan úgy néz ki, mint Ricki lova, Diablo.

Az élet azonban nem egyszerű a Highland-birtokon: Rickiéknek segíteniük kell megvédeni a lótenyészetet egy eszelős gonosztevőtől, miközben Highland asszony látszólag fontolóra veszi egy kíméletlen üzletember ajánlatát, aki mindenáron meg akarja szerezni magának Garibaldit.

Mi mindenre lehet képes ez az ember, hogy elérje céljait? Rickinek sok fájdalmat okoz a kérdésre adott válasz.

 

 

A hagyaték:

 

Micsoda nap! A western lovasklub találkozója rengeteg vidámságot tartogatott – Ricki nagyszerűen kijött Lexszel, sőt még csodaszámba menő lovát is kipróbálhatta. A baj akkor kezdődött, amikor Kevin, Ricki barátja féltékenykedni kezdett. Miután a fiú hirtelen haragjában korán otthagyta a partit, Ricki is úgy döntött, hogy hazalovagol. Útközben azonban rátalált egy szomorú tekintetű, elhanyagolt pónira egy kihalt tanyán, és elhatározta, hogy hazaviszi… Legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy ezzel milyen nehézségek veszik kezdetét.

 

Az echo-tó titka:

Hűha! Mi lehet a palackban? Talán üzenet? Esetleg elrejtett kincshez vezető térkép?

Bármi legyen is az, ott lebeg az Echo-tó közepén, és lehet, hogy titokzatos események – köztük például az utóbbi időben gombamód elszaporodott betörések – megoldásának kulcsát rejtegeti. Lehet ennek valami köze Lillian barátnőjének súlyos lovas balesetéhez?

Egy dolog bizonyos: az Echo-tó titka ez alkalommal is az izgalmas kalandok ösvényére vezeti Rickit, imádott lovát, Diablót és barátaikat.

 

Versenyfutáa az idővel:

Mit hoz az új lovasiskola megnyitóünnepsége? Örömünnep vagy a gyász napja lesz vajon? Ricki és barátai mindenáron segíteni szeretnének barátnőjükön, Maggie-n: meg kell győzniük az édesapját, hogy Giaccomo, a lány lova nemcsak gyönyörű, de kezes is, mint a bárány. Ám amikor Maggie lerepül a lóról egy véletlen balesetben, elszabadulnak az indulatok: míg Maggie a kórházban fekszik, apja elhatározza, hogy egy állatorvossal elaltattatja Giaccomót. Ricki és barátai mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák…

 

Olyan nap mint a  többi:

Elmarad az ajándék! Kifogást keresnek a barátok! Előbb Cathy köt ki a kórházban, majd hamarosan Rickit is egy kisebb baleset éri…

Bármennyire is győzködi magát Ricki, hogy a tizennegyedik születésnapja olyan nap, mint a többi, önmaga előtt mégsem tagadhatja le, hogy igenis sokat vár tőle.

Állítja, hogy beéri egy jó lovaglással Diablo hátán a barátai társaságában – de még ez sem sikerül jól! Mi jöhet még?

 

 

A félelem szorításában:

Lovasbalesete óta Chaty retteg a lovaktól. Kedvenc hátasának, Rashidnak még a fényképére sem bír ránézni. Mit tehet Ricki, Kevin És Lillian A barátnőjükért? Hogyan értessék meg vele, hogy Cheryl csak a lovas nélkül maradt deres mellett vette át a helyét, és nem a barátai szívében?

Búcsú:

Carlotta nyílt napot készül tartani, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a Mentsvár tanya lakóit, a sokat szenvedett és kiöregedett lovakat. Ricki számára azonban lidércnyomássá válik a nap: Diablo régi, kegyetlen gazdája bosszút akar állni azokon, akik rács mögé juttatták.

 

 
 

 

Profilkép




Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 389510
Hónap: 4166
Nap: 160